Két Top 50-es körözött szökevényt fogtak el a Delta Program keretében
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési fejvadászai két szökevény tartózkodási helyét azonosították a napokban a Delta Program keretében: az emberkereskedelem miatt keresett nőt Szerbiában, a kábítószer-kereskedelem miatt körözött férfit Hollandiában fogták el a hatóságok. A tájékoztatás szerint a 25 éves O. Alexandrát emberkereskedelem miatt körözte a Zalaegerszegi Törvényszék tavaly tavasz óta. A vád szerint anyjával és testvéreivel rabszolgasorban tartottak embereket. A közlemény szerint a 38 éves S. Tamást tavaly november óta körözték a hatóságok, ő is fenn volt a Top 50-es listán. A Tatabányai Törvényszék adott ki ellene elfogatóparancsot, miután kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt hat év szabadságvesztésre ítélte, és a büntetés letöltése helyett megszökött. A férfi a vád szerint évekkel korábban több hónapon keresztül értékesített amfetamint és ecstasyt, illetve maga is fogyasztó volt. A célkörözési nyomozóknak a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal szoros együttműködésben sikerült feltérképezni kapcsolatrendszerét, így jutottak el oda, hogy Hollandiában bujkálhat - olvasható a police.hu oldalon.
Kép: profitline.hu
