Meghalt Ferenc pápa
Meghalt Ferenc pápa - jelentette be a Vatikán. A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál. Ferenc pápa argentin jezsuita szerzetes, a 266. római pápa, az első latin-amerikai katolikus egyházfő. Jorge Mario Bergoglio néven született 1936. december 17-én Buenos Airesben, 2013. március 13-án választották a katolikus egyház fejévé. A Vatikán hírcsatornája közölte, hogy 2024 áprilisában Ferenc pápa jóváhagyta a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, amely majd irányt ad a megtartandó temetési szentmisének. A második kiadás több újdonságot is bevezet, többek között azt, hogyan kell eljárni a pápa földi maradványaival halála után. A halál megállapítása ezentúl a kápolnában történik, nem pedig abban a helyiségben, ahol elhunyt, és a testét azonnal a koporsóba helyezik. Diego Ravelli érsek, az apostoli szertartások mestere szerint az elhunyt Ferenc pápa azt kérte, hogy a temetési szertartás legyen egyszerűsített, és a hangsúly az egyház hitének kifejezésén legyen a feltámadt Krisztus testében. A pápa húsvétvasárnap, április 20-án még megjelent a hívek előtt, húsvéti beszédét Diego Giovanni Ravelli ceremóniamester olvasta fel. Ebben reményre biztatott és békét sürgetett a világban.
kép: https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2025/04/ferenc-papa-meghalt
