Ősszel jelenik meg Woody Allen első regénye
Még idén ősszel megjelenik Woody Allen első regénye - jelentette be a kötetet gondozó londoni könyvkiadó. Az Annie Hall, a Hanna és nővérei és az Éjfélkor Párizsban Oscar-díjas filmrendezőjének az 1970-es évek óta több novellás- és esszékötetét olvashatta a közönség, 2020-ban pedig Apropó nélkül című memoárja is a boltokba került, de regénnyel még nem jelentkezett - emlékeztetett rá a The Guardian. A What's With Baum? című könyv főhőse egy zsidó, középkorú, újságíróból lett író, aki a világon mindentől szorong. A férfi nehézkes filozofikus írásai nem aratnak osztatlan elismerést, és New York-i kiadója szakít vele. Harmadik házassága is zátonyra futott, ráadásul egy őrült pillanatában megpróbál megcsókolni egy csinos fiatal újságírónőt, aki ezt a nyilvánosság elé akarja tárni. A közlemény szerint a könyv szeptemberben kerül a könyvesboltokba.
Kép: hirado.hu
