Pápai Joci: Elviszem Elvis-t Tatára!

2025.06.16

A Víz, Zene, Virág Fesztivál évek óta a nyári szezon egyik legszínesebb és legnépszerűbb eseménye – és ahogy azt a közönség megszokhatta, Pápai Joci sem hiányozhat a fellépők sorából. Az énekes tavaly is óriási sikert aratott a tatai tó partján, idén pedig egy teljesen megújult produkcióval, valamint legújabb dalával, az "Elvis"-szel érkezik vissza a fesztivál színpadára.

Pápai Joci számára Tata és a fesztivál különleges jelentőséggel bír. "Ez a fesztivál más, mint a többi. Itt mindig úgy érzem, hazajövök" – fogalmazott. A koncertjei nem csupán előadások, hanem érzelmi találkozások: barátok, ismerős arcok, családias hangulat, ami minden alkalommal újra és újra megérinti.

A 2024-es fellépés felejthetetlen emlékeket hagyott benne, hiszen a közönség együtt élt a dalaival, együtt énekelt vele, és olyan energiákat adott számára, amit nehéz szavakkal leírni. Ezekre az élményekre építve készül az idei koncertprogram, amely már a legújabb szerzeményt, az Elvis-t is felvonultatja majd a színpadon.

Noha vendégművészt nem hoz magával, a Tatán született előadó azt ígéri, hogy: "Fergeteges buli lesz – ezt garantálom!" A repertoár összeállítása minden esetben komoly átgondolást igényel részéről: a tempó, a hangulat, az akusztika és a fantasztikus tatai közönség – mind szerepet játszik abban, hogy megszülessen az a koncertélmény, amire a fesztiválra kilátogatók elvárnak majd tőle.

Az énekes elmondta, hogy jelenleg is dolgozik új projecteken, de számára a legnagyobb visszajelzés az, amikor a mindennapokban találkozik a zenéje hatásával: "Az az igazi érzés, amikor a piros lámpánál látom, hogy valaki a kocsiban énekli a dalomat… na az szuper!"

A fellépések előtti izgalom minden alkalommal ott van benne, még akkor is, ha nincsenek különleges rituáléi. Fontos számára, hogy mindig a lehető legtöbbet adja a közönségnek – ezt tartja legfőbb céljának a színpadon. A biztos háttérről egy összeszokott, profi stáb gondoskodik, ami lehetővé teszi számára, hogy teljes mértékben a zenére és a közönségre koncentráljon.

Az idei tatai koncerten a látogatók egy hamisítatlan Pápai Joci-féle élményre számíthatnak – azok is, akik először látogatnak el, és azok is, akik már jól ismerik az előadásainak hangulatát. A fellépés célja minden esetben az, hogy a közönség felejthetetlen élményekkel távozzon, és ez idén sem lesz másként – nemcsak Joci, hanem a többi előadó is gondoskodik a fergeteges hangulatról, ahogy azt a Víz, Zene, Virág Fesztiváltól megszokhattuk.

Forrás: Career Brand Management